Jobb világban akarsz élni?... Legyél jobb vezető!

FLIGBY magyarul

FLIGBY magyarul

Vissza nem térő lehetőség egyetemistáknak

Részvétel az At Work és az ALEAS közös kutatásában

2020. május 25. - Mr. Fligby

2019-ben nagyszabású közös kutatásba kezdett az At Work Tanácsadó és Szolgáltató Kft. és az ALEAS Simulations Inc., amelynek keretében most díjmentesen ki lehet próbálni a munkahelyek világában jól ismert és gyakran használt Vienna Test System (VTS) teszteket és a FLIGBY-t.

A kutatás során a résztvevők három pszichológiai tesztet töltenek ki, amelyek a személyiségvonásaikat, gondolkodási képességüket és vezetői hozzáállásukat mérik. A pszichológiai tesztek kitöltését követően indulhat is a játék: a Turul Borászat ügyvezetőjeként kell irányítani egy csapatot, ami számos kihívás és döntés elé állítja a játékost.

A folyamat végén az egyéni tanulságok mellett két riporttal is gazdagodik a résztvevő, amelyben összesen majdnem 100 mutatóban tudja összehasonlítani a saját eredményeit másokéval. A FLIGBY riportból kiderül, hogy képes volt-e sikerre vinni a csapatát, és megnyerni a rangos „Spirit of the Wine” borászati díjat, miközben megtudhatja magáról, hogy a csapat vezetése során milyen erősségeket mutatott vezetőként, illetve hol vannak a fejlesztendő területei. Az összehasonlítás alapját a több ezer játékos adja, aki már megpróbálkozott a Turul Borászat vezetésével. A pszichológiai tesztekről szóló riportból kiderül, hogy a reprezentatív normacsoportokhoz képest milyen személyiségjegyekkel, gondolkodási képességgel és vezetői potenciállal rendelkezik a résztvevő. A kutatás végén ráadásul a résztvevők még hónapokig ingyen használhatják a FLIGBY-t, kipróbálva azt, hogy különböző vezetői döntések milyen következményekhez vezetnek.

A kutatásban eddig mintegy 100 fő vett részt. Mi a teendő, ha részt kívánsz venni a kutatásban? Küldj egy e-mailt a zsolt.szabo@atwork.hu e-mail címre, és mi részletesen leírjuk a további lépéseket!

Néhány visszajelzés a kutatásban eddig résztvevőktől:

„Köszönöm szépen a lehetőséget, nagyon érdekes volt végigcsinálni!”

„Végeztem a lezáró résszel is. Köszönöm, hogy részt vehettem a kutatásban. Érdekes és tanulságos élmény volt.”

„Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, örültem, hogy részt vehettem! Ha a jövőben lesz hasonló felmérés, szívesen csatlakozom a későbbiekben is.”

„Befejeztem a játékot, szuper volt, köszönöm.:)”

„Köszönöm, hogy részt vehettem, érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb.”

fligby-kutatas-felhivas_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fligbymagyarul.blog.hu/api/trackback/id/tr5615716652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása